A HAJDÚ TAKARÉK-nál most évi 9 % (EBKM: 9,00%) a kamat 6 hónapos lekötés esetén! Ragadja meg az alkalmat, kösse le pénzét hat hónapra és számítson a CSÚCSHOZAMRA!
A részleteket keresse Hirdetményünkben, valamint érdeklődjön kirendeltségeinken, vagy a 52/422-767-es telefonszámon.
Tisztelt Ügyfelünk!
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) szerint több feltétel együttes fennállása esetén jogosult a magánszemély a lakáshitel törlesztés utáni személyi jövedelemadó kedvezmény igénybevételére. A feltételrendszer egyik lényeges eleme az, hogy a törlesztés megkezdésének évében és az azt követő négy adóévben érvényesíthető a kedvezmény.
Takarékszövetkezetünk a törlesztés megkezdésének évében és az azt követő négy évben mindazon ügyfelünk részére automatikusan megküldte a kedvezmény érvényesítéséhez szükséges igazolást, amely hitelek megfelelnek a 2006. december 31-én hatályos Szja. tv. 38.§-ában foglalt feltételeknek.
Ennek megfelelően 2011. évre vonatkozóan lakáshitel törlesztéséhez kapcsolódó adókedvezmény érvényesítésére vonatkozó igazolást csak azon ügyfeleink részére állítja ki és küldi meg automatikusan Takarékszövetkezetünk – 2012. január 31-ig –, akik a hitel törlesztését a 2006. évben kezdték meg.
A már említett időbeli korlátozástól függetlenül, (azaz akik 2006. év előtt is törlesztették már hitelüket) – az Szja. tv. meghatározott élethelyzetekben, az előző szabálytól eltérően – további években is biztosítja a kedvezmény igénybe vételének lehetőségét.A törvény szerint az említett 1 + 4 éves időbeli korláton túl azok jogosultak a lakáshitelhez kapcsolódó adókedvezményre, akiknek– a felvett hitel (külön jogszabály szerinti) megelőlegező kölcsönnek minősül, vagy– a hitel igénylője a hitel igénylésekor nem volt jogosult (a külön jogszabály szerinti)lakásépítési kedvezményre, illetve megelőlegező kölcsönre és az adott évben (jelenesetben 2011. adóévben) családi pótlékra jogosult (vagy jogosulttá váló) gyermeke van.A megelőlegező kölcsönre, lakásépítési kedvezményre vonatkozó rendelkezéseket alakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Kormányrendelet tartalmazza. AKormányrendelet 5/A. § (2) bekezdése szerint megelőlegező kölcsönt gyermektelen vagy egygyermekes fiatal házaspár, – azaz olyan házaspár, ahol a házastársak egyike sem töltötte be a 40. életévét – kérhetett a jövőben megszületendő gyermek(ek)re tekintettel.A megelőlegező kölcsönt csak új lakás felépítésére, vásárlására lehetett igénybe venni(családi ház és ikerház tetőterében épített, vásárolt lakás esetében nem). A megelőlegező kölcsön sajátossága, hogy az adósoknak a törlesztést a gyermekvállalási határidő eredménytelen letelte után kell megkezdeniük.Ha a kölcsön egésze megelőlegező kölcsön volt, akkor abban az esetben merül fel a törlesztési kedvezmény érvényesíthetősége, ha a vállalt gyermek nem született meg vagy az adósok elváltak, mielőtt gyermekvállalásukat teljesítették volna, és a kölcsön törlesztése már 2007. január 1-je előtt megkezdődött.Természetesen ilyen esetben is csak azokra az évekre érvényesíthető a kedvezmény, amikor az adósnak egyébként van már egy másik családi pótlékra jogosult gyermeke vagy a törlesztési időszakban születik gyermeke, aki után családi pótlék jár. Érvényesíthetik a kedvezményt azok is, akik úgy vettek fel lakáscélú hitelt, hogy az nem megelőlegező kölcsön volt, mivel arra nem voltak jogosultak és/vagy lakásépítési kedvezményre sem voltak jogosultak, ha a felvett hitel törlesztését 2007. január 1-je előtt megkezdték és a törlesztés időszakában van (lett) családi pótlékra jogosult gyermekük.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden olyan – a törvényben előírt feltételeknek egyébként megfelelő nem megelőlegező kölcsönként felvett – lakáscélú hitel esetén is (ha annak törlesztése 2007. január 1-je előtt megkezdődött) érvényesíthető a törlesztésikedvezmény a hosszabb időtartamban, amely mellett a lakás megszerzéséhez a hitelt igénylő(k) a lakásépítési kedvezményt (ún. „szoc.pol” kedvezményt) nem kapták meg (mert arra nem voltak jogosultak, illetve azt nem is kérték, mert úgy ítélték meg, hogy nem jogosultak rá) és a törlesztés időszakában van (lett) családi pótlékra jogosult gyermekük.
Amennyiben tisztelt ügyfelünk az előbbi feltételeknek megfelel, akkor a törlesztés hatodik évében és az azt követő években is jogosult lehet – az összes többi feltétel együttes vizsgálatának eredményétől függően –, a kedvezmény igénybevételére.Az adókedvezmény érvényesítésének további feltételei lehetnek:– a kedvezmény mértéke a hiteltörlesztés 40 százaléka, feltéve, hogy
• a hitel alapján a magánszemély kamattámogatásban részesül, valamint
• a magánszemély által felvett hitel(ek) összege a 15 millió forintot nem haladja (nemhaladta) meg,– a kedvezmény mértéke a hiteltörlesztés 30 százaléka, feltéve, hogy
• a magánszemély által felvett hitel(ek) összege a 10 millió forintot nem haladja (nemhaladta) meg.
–A hitelfelvételnek a törvényben meghatározott lakás célokat kell szolgálnia;
–A magánszemély által igénybe vehető adókedvezmény maximális összege nem haladhatja meg a 120 ezer forintot;– Az igénybe vehető adókedvezmény meghatározásakor figyelemmel kell lenni a törvény által meghatározott jövedelemkorlátra is.Az előbbi feltételek fennállásának vizsgálata ügyfelünket terheli, hiszen Bankunknak nem lehet tudomása pl. arról, hogy Önnek nincs-e esetleg más banknál is hitele, így az Ön által felvett hitel(ek) összege meghaladja-e a 15 vagy a 10 millió forintot.
Takarékszövetkezetünk minden ügyfele részére pótlólag kiállítja az igazolást, amennyiben ügyfelünk az időbeli korlátot meghaladó időszakra vonatkozó kedvezmény érvényesítésére előírt feltételeknek megfelel és a honlapunkon elhelyezett nyomtatványt kitöltve kéri az igazolást állítását Takarékszövetkezetünknél. Az aláírt nyomtatványt faxon, postai úton küldheti meg vagy személyesen is átadhatja bármely kirendeltségünkön.Természetesen azon ügyfeleinknek is pótoljuk vagy javítjuk a már megküldött igazolást, akik esetleg nem kapták meg, vagy elveszett az igazolás. Az SZJA igazolással kapcsolatos további felvilágosításért kérjük hívja a 06/52/422-767-es számot vagy keresse fel személyesen a Debrecen Bethlen u. 6-8. sz. alatti, vagy bármely kirendeltségünket!
Igazolás nyomtatvány a következő linkre kattintva (kattintson a szövegre):Nyilatkozat SZJA igazoláshoz.
Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2012.01.09-től nem áll módunkban befogadni deviza hitel kiváltásra vonatkozó hiteligényeiket!
Megértésüket köszönjük !
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet
A Magyar Nemzeti Bank rendelete alapján bevezetésre kerülő új átutalási rendszer meggyorsítja vállalkozása működését
Tovább >>Az Ön számára két kedvező változás is várható 2012. július 2-ától a pénzforgalomban. Az egyik változás az, hogy felgyorsul azon elektronikus úton kezdeményezett belföldi forint átutalások lebonyolítása, amelyeket más banknál vezetett számlára indítanak. A másik változás az, hogy valamennyi forint átutalásnál lehetőség lesz az eddiginél több adat közlésére és fogadására. Az ezekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat az alábbi dokumentumok megnyitásával ismerheti meg.
Lakossági tájékoztató a napon belüli utalásról 1.
Vállalkozói tájékoztató a napon belüli utalásról 1.
Napközbeni átutalás_Gyakori kérdések_MNB_1.rész
Tájékoztató napközbeni átutalások adattartalmi változásairól
A HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet Igazgatósága az Alapszabály II. Fejezete 7. pontjának rendelkezései szerint Közgyűlést hív össze.
Tovább >>Ideje: 2011.09.22. csütörtök 16.00 óra
Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja:
2011.09.22. csütörtök 16:30 óra
( A megismételt közgyűlés jelenlévők számára való tekintet nélkül határozatképes.)
Helye: Debrecen Böszörményi út 218/c Ász Rendezvényház
A közgyűlés napirendje:
1. A beolvadással megszűnt jogelőd Biharkeresztesi, valamint a Biharnagybajom és Vidéke Takarékszövetkezetek mérlegének, eredmény kimutatásának és eredmény felosztásának elfogadása.
Előadók: Brehószkiné Mile Adrien
Dr. Kalász Imre
2. A jogutód Hajdú Takarék Takarékszövetkezet egyesülési végleges vagyonleltárának és vagyonmérlegének elfogadása.
Előadó: Morgós János független könyvvizsgáló
3. Különfélék....
- Tiszteletbeli igazgatósági taggá választás
- Egyebek
A közgyűlés anyaga az alábbi kirendeltségeinken megtekinthető:
Hosszúpályi, Monostorpályi, Hajdúbagos, Sáránd, Mikepércs, Hajdúszovát, Tépe, Derecske, Debrecen, Bethlen u. 6-8., Hajdúsámson, Nyíradony, Hajdúszoboszló, József A. út 6., Hajdúhadház, Bocskai tér 2/a, Téglás, Dózsa Gy. út 13., Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9. Debrecen Mátyás király út 25-27., Bocskaikert Debreceni út 64., Biharkeresztes, Hősök tere 10., Berekböszörmény, Köztársaság tér 2-4., Körösszegapáti, Kossuth u. 46., Váncsod, Kossuth u. 81., Nagykereki, Kossuth u. 8., Berettyóújfalu, Dózsa Gy. u. 3-5., Biharnagybajom, Széchenyi u. 1., Sárrétudvari, Széchenyi u. 6., Szerep, Kossuth u. 5-7.,
A közgyűlés anyagát elolvashatja ITT (kattintson az ITT szövegre).
Debrecen, 2011. szeptember 05.
A Takarékszövetkezet Igazgatósága nevében:
Takács László s.k
elnök ügyvezető igazgató
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket és Partnereinket, hogy a Biharkeresztesi Takarékszövetkezet, valamint a Biharnagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet a Cégbíróság 09-02-000644/51 számú végzésével 2011.06.30-val beolvadt a HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezetbe.
Tovább >>Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket és Partnereinket, hogy a Biharkeresztesi Takarékszövetkezet, valamint a Biharnagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet a Cégbíróság 09-02-000644/51 számú végzésével 2011.06.30-val beolvadt a HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezetbe.
A nyitvatartási rend a beolvadt kirendeltségeken megváltozott. A zökkenőmentes kiszolgálás érdekében az új nyitvatartási rendről tájékozódhatnak a kirendeltségeken, vagy a honlapon.
HAJDÚ TAKARÉK ügyvezetése
Ezúton is tájékoztatjuk Tagjainkat, hogy Takarékszövetkezetünk 2011. április 19-én tartja évi rendes közgyűlését
Tovább >>A közgyűlés anyagait itt elolvashatja (kattintson a közgyűlés szövegre): Közgyűlés anyagai. Az éves közgyűlés meghívója:
A HAJDÚ TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET (székhely: 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12/A. I/6.) Igazgatósága értesíti a szövetkezet tagjait, hogy közgyűlést hív össze az alábbiak szerint.
HIRDETMÉNY !
A közgyűlés helye:
Debrecen Böszörményi út 218/c Ász Rendezvényház
A közgyűlés ideje:
2011. április 19.(kedd) 16.00 óra
A közgyűlés napirendi pontjai:
1. Napirend: Döntés az Igazgatóság beszámolójának elfogadásáról a takarékszövetkezet 2010. évi tevékenységére vonatkozóan.
2. Napirend: Döntés a Felügyelő Bizottság beszámolója elfogadásáról a Felügyelő Bizottság 2010. évi munkájára vonatkozóan.
3. Napirend: A Könyvvizsgálói jelentés elfogadása a 2010. gazdasági évről
4. Napirend: A takarékszövetkezet 2010. évi mérlegének megállapítása, az eredmény felosztása, tisztségviselők díjazása, a könyvvizsgáló díjazásának megállapítása, a 2011 évi üzleti terv elfogadása, a stratégiai terv pontosítása.
5. Napirend: Döntés az Igazgatóság beszámolójának elfogadásáról a takarékszövetkezet Kgy. 15/2010/2. sz. határozatában foglalt átalakulási vagyonmérleg és vagyonleltár tervezet elkészítéséről.
6. Napirend: A Felügyelő Bizottság tájékoztatójának elfogadása az átalakulási vagyonmérleg és vagyonleltár tervezetéről.
7. Napirend: A BMK Audit Konzulting Kft. könyvvizsgálói jelentésének elfogadása az átalakulási vagyonmérleg és vagyonleltár tervezetről.
8. Napirend: Döntés a takarékszövetkezetek vagyonmérleg tervezete, vagyonleltár tervezete, valamint a beolvadás során jogutód takarékszövetkezet nyitó vagyonmérleg tervezete, vagyonleltár tervezete elfogadásáról
Az Igazgatóság felhívja a szövetkezet tagjai figyelmét arra, hogy a jelen hirdetményben megjelölt napirendi pontokkal kapcsolatos iratokat – a tagok erre irányuló kérelme esetén – a takarékszövetkezet központjában bocsátja a tagok rendelkezésére.
A közgyűlés határozatképes, ha azon tagjainak legalább fele jelen van. A tag képviselő útján is gyakorolhatja tagsági jogait. Egy tag legfeljebb egy takarékszövetkezeti tagot képviselhet. Nem lehet képviselő az Igazgatóság vagy Felügyelő Bizottság elnöke és tagjai, valamint más, az alapszabályban tisztséget betöltő személy, továbbá a könyvvizsgáló. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.
Amennyiben a közgyűlés határozatképtelen, abban az esetben a takarékszövetkezet a megismételt közgyűlést – mely a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes – 2011. április 19. napján 16 óra 30 perckor tartja a közgyűlésre meghirdetett napirendi pontokkal a fent megjelölt helyszínen.
Az Igazgatóság a közgyűlés későbbi időpontban történő esetleges folytatására időpontot nem határoz meg.
Az Igazgatóság felhívja a tagok figyelmét, hogy A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. 216. § (5) bekezdése, valamint a takarékszövetkezet alapszabálya 7.15. pontja rendelkezései szerint az átalakulásról (egyesülésről) szóló döntéshez a jelenlévő tagok kétharmadát kitevő szavazattöbbség szükséges.
Kelt: Debrecen, 2011. március 24.
Hajdú Takarék Takarékszövetkezet
Igazgatósága
Felhívjuk Tagjaink figyelmét, hogy a rendes éves közgyűlésünk utánt kerül sor a HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet, a Biharkeresztesi Takarékszövetkezet, a Biharnagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet egyesülése miatti összevont közgyűlésre is. Ennek a közgyűlésnek a hirdetménye a következő:
A HAJDÚ TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET (székhely: 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12/A. I/6.), a BIHARNAGYBAJOM ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET (székhely: 4172 Biharnagybajom, Széchenyi u. 1. szám), valamint a BIHARKERESZTESI TAKARÉKSZÖVETKEZET (székhely: 4110 Biharkeresztes, Hősök tere 10. szám) Igazgatóságai értesítik az egyesülő takarékszövetkezetek tagjait, hogy a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. tv. 81. § (2) bekezdése rendelkezései szerint közös közgyűlést hívnak össze az alábbiak szerint.
HIRDETMÉNY !
A közös közgyűlés helye:
Debrecen Böszörményi út 218/c Ász Rendezvényház
A közös közgyűlés ideje:
2011. április 19. (kedd) 18.00 óra
A közös közgyűlés napirendi pontjai:
1. Napirend: Döntés az egyesülési szerződés elfogadásáról
2. Napirend: Döntés az igazgatóság tagjainak és a felügyelőbizottság tagjainak a személyéről
3. Napirend: Döntés a Hajdú Takarék Takarék-szövetkezet alapszabálya módosításáról, valamint a módosításaival egységes szerkezetbe foglalt alapszabálya elfogadásáról.
Az Igazgatóságok felhívják az egyesülő szövetkezetek tagjai figyelmét arra, hogy a jelen hirdetményben megjelölt napirendi pontokkal kapcsolatos iratokat – a tagok erre irányuló kérelme esetén – az egyesülő takarékszövetkezetek a központjaikban bocsátja a tagok rendelkezésére.
A közös közgyűlés határozatképes, ha azon az egyesülő takarékszövetkezetek tagjainak takarékszövetkezetenként számítva legalább a fele jelen van. A tag képviselő útján is gyakorolhatja tagsági jogait. Egy tag legfeljebb egy takarékszövetkezeti tagot képviselhet. Nem lehet képviselő az Igazgatóság vagy Felügyelő Bizottság elnöke és tagjai, valamint más, az alapszabályban tisztséget betöltő személy, továbbá a könyvvizsgáló. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.
Amennyiben a közös közgyűlés határozatképtelen, abban az esetben az egyesülő takarékszövetkezetek a megismételt közös közgyűlésüket – mely a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes – 2011. április 19. napján 18 óra 30 perckor tartja a közös közgyűlésre meghirdetett napirendi pontokkal a fent megjelölt helyszínen.
Az Igazgatóságok a közös közgyűlés későbbi időpontban történő esetleges folytatására időpontot nem határoznak meg.
Az Igazgatóságok felhívják a tagjaik figyelmét, hogy A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. 216. § (5) bekezdése rendelkezései szerint az átalakulásról (egyesülésről) szóló döntéshez a jelenlévő tagok kétharmadát kitevő szavazattöbbség szükséges.
Kelt: Debrecen, 2011. március 24.
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet
Igazgatósága
Biharkeresztesi Takarékszövetkezet
Igazgatósága
Biharnagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet
Igazgatósága
Betét kondíciók, Vállalkozói pénzforgalmi számla kondíciók, SMS díj változás!
Tovább >>
Betét kondíciók 2011.01.24-től!
Vállakozói pénzforgalmi számla kondíciók 2011.02.01-től!
SMS díj változás! 10.-Ft/tétel 2011.02.01-jétől!
Tájékoztató a 2010. évi lakáscélú hiteltörlesztés után igénybe vehető kedvezménnyel kapcsolatosan
Tovább >>Tisztelt Ügyfelünk!
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) szerint több feltétel együttes fennállása esetén jogosult a magánszemély a lakáshitel törlesztés utáni személyi jövedelemadó kedvezmény igénybevételére. A feltételrendszer egyik lényeges eleme az, hogy a törlesztés megkezdésének évében és az azt követő négy adóévben érvényesíthető a kedvezmény.
Takarékszövetkezetünk a törlesztés megkezdésének évében és az azt követő négy évben mindazon ügyfelünk részére automatikusan megküldte a kedvezmény érvényesítéséhez szükséges igazolást, amely hitelek megfelelnek a 2006. december 31-én hatályos Szja. tv. 38.§-ában foglalt feltételeknek.
Ennek megfelelően 2010. évre vonatkozóan lakáshitel törlesztéséhez kapcsolódó
adókedvezmény érvényesítésére vonatkozó igazolást csak azon ügyfeleink részére állítja ki és küldi meg automatikusan Takarékszövetkezetünk – 2011. január 31-ig –, akik a hitel törlesztését a 2006. évben kezdték meg.
A már említett időbeli korlátozástól függetlenül, (azaz akik 2006. év előtt is törlesztették már hitelüket) – az Szja. tv. meghatározott élethelyzetekben, az előző szabálytól eltérően – további években is biztosítja a kedvezmény igénybe vételének lehetőségét.
A törvény szerint az említett 1 + 4 éves időbeli korláton túl azok jogosultak a lakáshitelhez kapcsolódó adókedvezményre, akiknek
– a felvett hitel (külön jogszabály szerinti) megelőlegező kölcsönnek minősül, vagy
– a hitel igénylője a hitel igénylésekor nem volt jogosult (a külön jogszabály szerinti)
lakásépítési kedvezményre, illetve megelőlegező kölcsönre és az adott évben (jelen
esetben 2010. adóévben) családi pótlékra jogosult (vagy jogosulttá váló) gyermeke van.
A megelőlegező kölcsönre, lakásépítési kedvezményre vonatkozó rendelkezéseket a
lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Kormányrendelet tartalmazza. A
Kormányrendelet 5/A. § (2) bekezdése szerint megelőlegező kölcsönt gyermektelen vagy egygyermekes fiatal házaspár, – azaz olyan házaspár, ahol a házastársak egyike sem töltötte be a 40. életévét – kérhetett a jövőben megszületendő gyermek(ek)re tekintettel.
A megelőlegező kölcsönt csak új lakás felépítésére, vásárlására lehetett igénybe venni
(családi ház és ikerház tetőterében épített, vásárolt lakás esetében nem). A megelőlegező kölcsön sajátossága, hogy az adósoknak a törlesztést a gyermekvállalási határidő eredménytelen letelte után kell megkezdeniük.
Ha a kölcsön egésze megelőlegező kölcsön volt, akkor abban az esetben merül fel a törlesztési kedvezmény érvényesíthetősége, ha a vállalt gyermek nem született meg vagy az adósok elváltak, mielőtt gyermekvállalásukat teljesítették volna, és a kölcsön törlesztése már 2007. január 1-je előtt megkezdődött.
Természetesen ilyen esetben is csak azokra az évekre érvényesíthető a kedvezmény, amikor az adósnak egyébként van már egy másik családi pótlékra jogosult gyermeke vagy a törlesztési időszakban születik gyermeke, aki után családi pótlék jár. Érvényesíthetik a kedvezményt azok is, akik úgy vettek fel lakáscélú hitelt, hogy az nem megelőlegező kölcsön volt, mivel arra nem voltak jogosultak és/vagy lakásépítési kedvezményre sem voltak jogosultak, ha a felvett hitel törlesztését 2007. január 1-je előtt megkezdték és a törlesztés időszakában van (lett) családi pótlékra jogosult gyermekük.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden olyan – a törvényben előírt feltételeknek
egyébként megfelelő nem megelőlegező kölcsönként felvett – lakáscélú hitel esetén is (ha annak törlesztése 2007. január 1-je előtt megkezdődött) érvényesíthető a törlesztési
kedvezmény a hosszabb időtartamban, amely mellett a lakás megszerzéséhez a hitelt
igénylő(k) a lakásépítési kedvezményt (ún. „szoc.pol” kedvezményt) nem kapták meg (mert arra nem voltak jogosultak, illetve azt nem is kérték, mert úgy ítélték meg, hogy nem jogosultak rá) és a törlesztés időszakában van (lett) családi pótlékra jogosult gyermekük.
Amennyiben tisztelt ügyfelünk az előbbi feltételeknek megfelel, akkor a törlesztés hatodik évében és az azt követő években is jogosult lehet – az összes többi feltétel együttes vizsgálatának eredményétől függően –, a kedvezmény igénybevételére.
Az adókedvezmény érvényesítésének további feltételei lehetnek:
– a kedvezmény mértéke a hiteltörlesztés 40 százaléka, feltéve, hogy
a hitel alapján a magánszemély kamattámogatásban részesül, valamint
a magánszemély által felvett hitel(ek) összege a 15 millió forintot nem haladja (nem
haladta) meg,
– a kedvezmény mértéke a hiteltörlesztés 30 százaléka, feltéve, hogy
a magánszemély által felvett hitel(ek) összege a 10 millió forintot nem haladja (nem
haladta) meg.
–A hitelfelvételnek a törvényben meghatározott lakás célokat kell szolgálnia;
–A magánszemély által igénybe vehető adókedvezmény maximális összege nem haladhatja meg a 120 ezer forintot;
– Az igénybe vehető adókedvezmény meghatározásakor figyelemmel kell lenni a törvény által meghatározott jövedelemkorlátra is.
Az előbbi feltételek fennállásának vizsgálata ügyfelünket terheli, hiszen Bankunknak nem lehet tudomása pl. arról, hogy Önnek nincs-e esetleg más banknál is hitele, így az Ön által felvett hitel(ek) összege meghaladja-e a 15 vagy a 10 millió forintot.
Takarékszövetkezetünk minden ügyfele részére pótlólag kiállítja az igazolást, amennyiben ügyfelünk az időbeli korlátot meghaladó időszakra vonatkozó kedvezmény érvényesítésére előírt feltételeknek megfelel és a honlapunkon elhelyezett nyomtatványt kitöltve kéri az igazolást állítását Takarékszövetkezetünknél. Az aláírt nyomtatványt faxon, postai úton küldheti meg vagy személyesen is átadhatja bármely kirendeltségünkön.
Természetesen azon ügyfeleinknek is pótoljuk vagy javítjuk a már megküldött igazolást, akik esetleg nem kapták meg, vagy elveszett az igazolás.
Az SZJA igazolással kapcsolatos további felvilágosításért kérjük hívja a 06/52/422-767-es számot vagy keresse fel személyesen a Debrecen Bethlen u. 6-8. sz. alatti, vagy bármely kirendeltségünket!
Igazolás nyomtatvány a következő linkre kattintva: igazolás.
A magyar piacon elsőként egyedi karórát is használhatunk fizetésre. A TakarékPont hálózat csatlakozik a világszerte már sikeresen működő PayPass fizetési rendszerhez, a hálózat jóvoltából ugyanakkor Magyarországon elsőként nem csak bankkártyával lehet majd PayPass technológiával fizetni, hanem egy kifejezetten erre a célra kifejlesztett egyedi karórával is.
Tovább >>A TakarékPont hálózatokban november elejétől igényelhetők a MasterCard PayPass fizetési technológiáját alkalmazó bankkártyák és karórák, melyek tranzakciónként maximum 5000 forintos értékhatárig biztosítják a gyors és egyszerű fizetést az erre alkalmas PayPass elfogadóhelyeken. A MasterCard által 2002-ben bevezetett PayPass érintésnélküli fizetési technológia a kisösszegű költések esetén előnyösebb a hagyományos bankkártyás fizetésnél, hiszen jóval gyorsabb tranzakciót tesz lehetővé. A PayPass kártya esetében a nagyobb összegű vásárlás hagyományos módon a chip, vagy a mágnescsík leolvasásával történik, míg az ATM-es tranzakciók esetén nincs különbség a PayPass és a hagyományos kártya használatában. PayPass kártyát és karórát a TakarékPont meglévő, és új ügyfelei is igényelhetik az összes TakarékPont számlacsomag mellé második fizetési eszközként, illetve PayPass kártyát a TakarékBank Alapszámlájához is, mint főkártya és/vagy társkártya.
A PayPass kártyatechnológia felfutását jól mutatja, hogy a MasterCard kártyatársasággal együttműködő hitelintézetek kevesebb, mint nyolc év alatt 78 millió PayPass bankkártyát bocsátottak ki, az elfogadóhelyek száma pedig mára világszerte eléri a 245 ezret. Európában elsőként Törökországban fizethettek az ügyfelek másodpercek alatt, ma már pedig a brit, francia, lengyel, német, norvég, olasz, román, spanyol, svájci, szerb, szlovák, szlovén és magyar ügyfelek is használhatják a PayPass rendszert. Magyarországon a TakarékPont hálózat az elsők között vezette be az érintésnélküli fizetést, ám abban első és egyedülálló a piacon, hogy ügyfelei nem csak egy hagyományos plasztik, hanem egy egyedi karóra segítségével is élvezhetik a gyors fizetés előnyeit.
„Tapasztalataink szerint miközben a kártyás fizetések száma folyamatosan nő, az egyes tranzakciók során elköltött összegek nagysága viszont csökken.” – magyarázza Brezina Szabolcs, a TakarékBank ügyvezető igazgatója. „Egyre többen fizetnek kártyával 5000 forint alatt, egyre többen – és elsősorban a fiatalok – választják az elektronikus megoldásokat akár hétköznapi szükségleteik fedezésére is. Ezekre a változó igényekre a TakarékBank folyamatos fejlesztésekkel reagált az elmúlt években, és reagál most is a PayPass kártya és karóra bevezetésével.” – teszi hozzá az ügyvezető.
A PayPass karóra bevezetése a TakarékBank és a TakarékPont hálózat egyedi és innovatív válasza a fiatal generáció dinamikus életformájából adódó igényeire. A karóra bevezetésével azonban világszerte is élvonalban jár a hazai hálózat, hiszen míg a PayPass rendszer már 36 országban elérhető, karórás fizetési módszert eddig mindössze öt országban (az Egyesült Arab Emirátusokban, Lengyelországban, Szlovákiában, Tajvanon és Törökországban) vezettek be a pénzintézetek, a MasterCard adatai szerint.
„Meggyőződésem, hogy az érintés nélküli fizetési technológia hatékonyan segíti majd a készpénzkímélő, így a bankkártyás fizetés terjedését, és új felhasználók számára teszi vonzóvá a kártyás fizetést” – emelte ki Kovács Szabolcs, a MasterCard Europe ügyfélkapcsolati igazgatója. „A PayPass karóra is egyszerre tetszetős divattárgy és technikai újdonság, így minden megvan benne ahhoz, hogy vonzó legyen a fiatal, újdonságokra fogékony közönség számára is, akik jó eséllyel felismerik, hogy órával fizetni nem csupán praktikus módja személyes pénzügyeik kezelésének, de egyszerre izgalmas és újfajta élmény.”
A PayPass karóra kapcsolódhat az összes TakarékPont számlacsomaghoz, és a már meglévő ügyfelek is igényelhetik. A PayPass kártya és a trendi fizetési formákra vágyók igény szerint választhatnak, hogy csak kártyát, csak karórát (más bankkártya mellett), vagy mindkettőt megrendelik.
A technológia gyors hazai elterjedését támasztja alá az is, hogy a PayPass már bizonyított az elfogadói hálózatban is, hiszen a technológiának köszönhetően ma olyan üzletek és kereskedők fogadnak el bankkártyát, akik ezt megelőzően a túlnyomóan kisösszegű és gyors ügyfélkezelést igénylő pénztári gyakorlatuk miatt nem tették ezt. A PayPass kipróbált, működő megoldást kínál ezen a területen is, átütő sikerének is ez a kulcsa, – tette hozzá Kovács Szabolcs a MasterCard részéről.
A PayPass fizetőrendszer teljes országos hálózatának kiépítése folyamatos, Budapesten jelenleg több mint 200 elfogadóhely van, az országos lefedettség pedig a felhasználók számának növekedésével együtt emelkedik majd. Ehhez a TakarékPont hálózat is jelentősen hozzájárul majd, a vidéki lefedettség erősítésével az év végéig mintegy 1000 PayPass elfogadóhely üzemeltetését tervezi elérni.
A legifjabb banki ügyfelek új igényeket támasztanak a bankok felé, új nyelvet beszélnek a pénzügyek területén is: számukra a bankkapcsolat nem a jól bejáratott „hivatali jellegű” ügyintézőt, hanem a bankkártyát és az internetbankot jelenti - derül ki a Takarékbank felkérésére a Xallis Consulting pénzügyi piackutató által készített legfrissebb reprezentatív kutatásból, amely a 30 év alattiak bankolási szokásait vizsgálta.
Tovább >>A megkérdezettek közül legtöbben az internetbankot és a bankkártyát említették elsőre arra a kérdésre, hogy a következő egy évben milyen termékeket és szolgáltatásokat terveznek igénybe venni azok közül, amelyeket még nem használnak. A konkrét termékek iránt támasztott követelményeknek azonban a hagyományos megoldásokkal már egyre nehezebb megfelelni, folyamatos innovációra van szükség.
Érdekes tendencia, hogy a fiatalok kritikusan kíváncsiak az adott hitelintézet tevékenységére, az általuk kínált termékekre, és szolgáltatásokra. Arra a kérdésre, hogy mi alapján választanak bankot, a válaszadók többsége azt felelte, hogy minél több ismeret alapján az adott hitelintézetről. Kompetens, sikeres személyre valló döntéseket kívánnak hozni: olyanokat, amelyekkel életkori társaik körében tiszteletet, elismerést, figyelmet vívhatnak ki – mutat rá a kutatás, amely szerint a hagyományos banki modell ideje lejárt. Szüleikkel ellentétben ugyanis a fiatalok nem fogadják el a bank és köztük feszülő információs aszimmetriát: tudni, befolyásolni, kontrollálni akarják a nekik szóló termékeket.
Mire kíváncsiak a legifjabb bankolók? A felmérés szerint három prioritás van: mennyire könnyen, és kényelmesen tudnak azért a bankfiókba menni, hogy számlát nyissanak; van-e kifejezetten nekik szóló szolgáltatás-csomag; milyen termékekkel rendelkezik a bank, amelyek azonnal segítenek nekik szociális vágyaik kiteljesítésében. (Amelyekkel életkori társaik körében tiszteletet, elismerést, figyelmet vívhatnak ki.) Utóbbi kettőt a válaszadók ötöde említette prioritásként.
Az internetbank kapcsán bár nem meglepő, szintén érdekes a trend: míg alig tíz éve az elektronikus és online csatornákon végzett banki műveletek száma elenyésző volt a hagyományos ügyintézési formákhoz képest, addig ma már azon fiatalok száma a kevés, akik nem elektronikusan, vagy online intézik pénzügyeiket. A TakarékBank adatai szerint a 18-29 évesek körében már 60 százalék azon ügyfelek aránya, akik legszívesebben az interneten keresztül bonyolítják le banki ügyleteiket, és ott informálódnak aktuális egyenlegükről is.
Hol költenek és mennyit?
A TakarékBank egy kifejezetten a kis összegű költéseket vizsgáló felmérése szerint például a 18-29 évesek körében 3000 forint alatt jellemzően nagy gyakorisággal vásárolnak a megkérdezettek, és arra a kérdésre, hogy hol bonyolítják ezeket a tranzakciókat, elsőként a szupermarketek, benzinkutak, gyorséttermek, mozik és bevásárlóközpontok szerepelnek a válaszokban.
A folyamatos kutatások megállapításai alapján a TakarékBank az elmúlt időszakban fejlesztéseinek jelentős részét a fiatalokat hatásosan megszólító termékek kifejlesztésére fordította. Az ugyanis szintén látszik a magyar piacon, hogy az igazán innovatív hitelintézetek már nyitottak a korcsoport felé, ám legtöbbjük csak a nem saját terméküknek számító Diákhitel értékesítésével, vagy a banki termékek alapjának számító valamely bankszámlával célozták meg a potenciális ügyfeleket.
Ennek köszönhetően a bank a tavalyi évben egy „villantós bankkártyával” igyekezett belopni magát a hazai fiatalság szívébe: ezt az értékesítés szűk éve alatt több mint 5500 fiatal igényelte, míg csak a TakarékPont hálózatban annak indulása óta összesen csaknem 9000 kifejezetten a fiataloknak szóló számlacsomagot értékesített a hálózat.
November elejétől pedig a PayPass bankkártya és karóra bevezetésével igyekszik a TakarékBank kiszolgálni a fiatal ügyfelek igényeit. A TakarékPont hálózat a következő bő fél évben mintegy 10 ezer PayPass karóra kibocsátását tervezi.
A fiatal banki ügyfelek folyamatos innovációra ösztönzik a hitelintézeteket. Miközben az ügyfelek szegmentálása jó ideje a bankok kiemelt tevékenysége –hol a nyugdíjasokra, hol a családosokra, az egyéni vállalkozókra, a gyerekekre, vagy éppen a nagyvállalatokra fókuszálva – ügyféloldalon a folyamatosan változó igények állítják őket újabb és újabb feladatok elé. A legfrissebb kutatások szerint azonban a hagyományos banki termékekkel egyre nehezebb kiszolgálni a legfiatalabb bankolók táborát, akik az ügyfélkörön belül a legnagyobb mértékben élénkítik az egyszerű, gyors és főleg ingyenes elektronikus illetve online megoldások iránti keresletet.
Tovább >>Ami a banki termék- és szolgáltatáspalettát illeti: pozitív tendencia, hogy a fiatal korosztály (döntően diákok) egyre felelősebben gondolkodik a megtakarításokat illetően. A jó színvonalú életminőség zálogának például több közelmúltbeli felmérés eredménye szerint is azt tartják, hogy már fiatalon megtanulnak jól bánni a pénzzel, amihez kifejezetten igénylik a pénzügyi oktatás dinamizálását is. A hitelek oldalán a szabályozás és a kölcsönök általános jellemzői kevés kreativitást engednek a termékfejlesztőknek, de a diákok korcsoportjában erre még a keresleti oldal is csak mérsékelten ösztönzi őket. Érdekesebb a helyzet a banki szolgáltatások tekintetében, ahol egyre innovatívabb, és konkrétabb elvárásokat fogalmaznak meg az ifjú bankolók – derül ki a TakarékBank által végzett több kutatásból is.
Míg alig tíz éve az elektronikus és online csatornákon végzett banki műveletek száma elenyésző volt a hagyományos ügyintézési formákhoz képest, és döntően csak egy menedzser típusú réteg élt ezekkel a lehetőségekkel, addig ma már azon fiatalok száma elenyésző, akik nem elektronikusan, vagy online intézik pénzügyeiket. A Takarékbank adatai szerint a 18-29 évesek körében már 60 százalék azon ügyfelek aránya, akik legszívesebben az interneten keresztül bonyolítják le banki ügyleteiket, és ott informálódnak aktuális egyenlegükről is. „Ezekre a változó igényekre a Takarékbank folyamatos fejlesztésekkel reagált az elmúlt években, és reagál a jövőben is.” emeli ki Brezina Szabolcs, a TakarékBank ügyvezető igazgatója, aki a fiatal korosztálynak szóló fejlesztéseket vezeti a takarékszövetkezetek ernyőbankjánál.„Szintén a közelmúlt tendenciája, hogy tapasztalataink szerint a fiatalok körében jelentősen növekszik a kisebb összegű tranzakciók száma, tehát egyre inkább az elektronikus megoldásokat választják akár hétköznapi szükségleteik fedezésére is,” – magyarázza az ügyvezető. [
A TakarékBank egy kifejezetten a kis összegű költéseket vizsgáló felmérése szerint például a 18-29 évesek körében 3000 forint alatt jellemzően nagy gyakorisággal vásárolnak a megkérdezettek, és arra a kérdésre, hogy hol bonyolítják ezeket a tranzakciókat, elsőként a szupermarketek, benzinkutak, gyorséttermek, mozik és bevásárlóközpontok szerepelnek a válaszokban.
„Jól látható, hogy itt a fiatalokra jellemző életforma hogyan alakítja a pénzügyi szokásokat. Az nem meglepő, hogy ezeknél a költéseknél kiemelten fontos a fiatal ügyfeleinknek, hogy a fizetési mód minél olcsóbb legyen, az ugyanakkor már érdekesebb megállapítás, hogy a fizetési eszköz tekintetében a legfontosabb számukra az, hogy kis helyen elférjen, jól nézzen ki, de az is, hogy minél több helyen lehessen használni,” – emeli ki Brezina Szabolcs.
A folyamatos kutatások megállapításai alapján a TakarékBank az elmúlt időszakban fejlesztéseinek jelentős részét a fiatalokat hatásosan megszólító termékek kifejlesztésére fordította. Ennek köszönhetően a bank a tavalyi évben egy „villantós bankkártyával” igyekezett belopni magát a hazai fiatalság szívébe, jelenleg pedig olyan fejlesztéseken dolgozik, amelyek még az idén újabb, fiataloknak szóló termékek bevezetését teszik lehetővé.
„A takarékszövetkezeteken keresztül az egyik legnagyobb országos lefedettséggel rendelkezünk, így a fiatal korosztályok megszólításában is jelentős szerepe van hálózatunknak. Ezt a helyzeti előnyünket úgy tudjuk igazán kihasználni, ha jól ismerjük a fiatalok igényeit és saját nyelvükön tudjuk megszólítani őket. Úgy szeretnénk bevezetni őket a banki ügyek világába, hogy azt ők is <menőnek> érezzék” – teszi hozzá Brezina Szabolcs.
Ismét bővült a korlátlan számú, ingyenes készpénzfelvételt kínáló bankok köre. A saját bankautomaták száma a harmadik legfontosabb tényező a bankválasztásban, ugyanis az ügyfelek tudatában a ATM-hez az olcsó készpénzhez jutás képzete kapcsolódik – derül ki a TakarékBank és a Xallis Consulting közelmúltban elvégzett, országos, reprezentatív adatfelvételen alapuló elemzéséből. A TakarékBank által létrehozott TakarékPont országos együttműködés mára megteremtette a lehetőséget 773 hazai ATM korlátlan számú, ingyenes használatára.
Tovább >>A legutóbbi bankválasztását a megkérdezettek jelentős része személyes ajánlások alapján tette meg, míg a második legfontosabb szempont a fiókhálózat mérete volt: a lakosság jelentős része még mindig fontosnak tartja, hogy a kiválasztott bankjának legyen fiókja a lakóhelye közelében. A harmadik legfontosabb szempont a saját ATM-ek száma volt, amelyet a megkérdezettek egyötöde tartott meghatározónak.
A felmérés adataiból kitűnik, hogy a saját ATM hálózat nagysága főként a 18-34 év közötti korosztály számára, illetve a nagycsaládosok számára kiemelten fontos tényező. A takarékszövetkezeti ügyfelek az elmúlt időszakban fele olyan gyakorisággal vettek fel készpénzt, mint a piaci átlag. Ez két tényezővel magyarázható: egyrészt a takarékszövetkezeti ügyfelek jelentős része a lakhelye közvetlen közelében található bankfiókot keresi fel rendszeresen, másrészt sokuk számára nem egyértelmű, hogy a takarékszövetkezeti integrációhoz tartozó valamennyi, országszerte 773 ATM-et kedvezményesen, saját automataként tudja igénybe venni.
„A felmérésből is kitűnik, hogy sokak számára nem ismert: a takarékszövetkezetek működtetik az ország második legnagyobb bankautomata-hálózatát, amely a szoros együttműködés következtében az egész ország területén, sokszor a legeldugottabb településen is éjjel-nappali kedvezményes készpénzhez jutást biztosít az integráció valamennyi ügyfelének” – tájékoztat Egerszegi Ádám, a Takarékbank takarékszövetkezeti üzletágának igazgatója.
Forrás: Pénzintézetek adatközlése (2010. május 21.)
Készpénzfelvétel – akár ingyen
A sok helyen elérhető saját ATM-hálózatot a válaszadók azért tartják fontosnak, mert a legtöbb pénzintézet bankkártyájával saját automatából jóval olcsóbban lehet készpénzhez jutni, mint idegen ATM-ből. A készpénzfelvétel díjának szerepe tehát jelentősen befolyásolja az ügyfelek elégedettségét.
Fentiek miatt már több példa van arra, hogy adott számlacsomagok tulajdonosainak egy adott pénzintézet havonta egy vagy két saját ATM-es végrehajtott készpénzfelvétel díját elengedi. Ugyanakkor Magyarországon ma még csak egy-két piaci szereplő biztosít ingyenes, korlátlan számú készpénzfelvételi lehetőséget ügyfeleinek. Hozzájuk csatlakozott most a takarékszövetkezetek hálózataként működő TakarékPont, amelynek Célegyenes elnevezésű számlacsomagja több mint 750 hazai ATM-en keresztül korlátlan számú ingyenes készpénzfelvételre kínál lehetőséget.
2008. májusi megalakulása idején 143, február elejére országszerte már 213 takarékszövetkezeti és bankfiók csatlakozott a TakarékPont hálózatához, miközben újabb takarékok csatlakozásáról is folynak az egyeztetések. Az ország minden pontján egységes lakossági termékeket azonos márkanév és logó alatt kínáló, dinamikusan bővülő együttműködésben részt vevő takarékok ezentúl - Hungária Hitelkártya néven - már közös hitelkártyát is forgalmaznak.
Tovább >>A TakarékPont ügyfelei a hitelkártyát február 5-től igényelhetik az érintett bankfiókokban. Az akár 500 ezer forintos hitelkeretet biztosító (MasterCard) Hungária Hitelkártyához április végéig igényelt kártyák esetén első éves kártyadíj, illetve rendelkezésre tartási jutalék nélkül lehet hozzájutni.
A TakarékPont a takarékszövetkezeti integráció hitelintézeteinek egységes piaci fellépése és versenypozíciójuk megőrzése érdekében formálódott - minden eddiginél szorosabb - együttműködése. A hálózathoz tartozó fiókokban már eddig is számos szolgáltatástípus volt elérhető: többféle számlacsomag, illetve személyi kölcsön, lakástakarék-pénztári konstrukció, valamint a TakarékInvest befektetési termékei szerepeltek a palettán. Az együttműködés középtávú célja, hogy néhány éven belül - a takarékszövetkezeti szektorban működő mintegy 800 fiók bevonásával - az ország messze legnagyobb bankfiókhálózatát hozza létre.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)
Május elsejével megújult, minden eddiginél szorosabb együttműködést alakítottak ki a takarékszövetkezetek és a TakarékBank. A TakarékPont nevet viselő hálózatban részt vevő takarékszövetkezetek az ország minden pontján egységes – más bankok hasonló termékeivel közvetlenül összehasonlítható - lakossági termékeket kínálnak azonos márkanév és logó alatt.
Tovább >>A TakarékBank elsődleges feladata a takarékszövetkezetek egységes piaci fellépésének megteremtése és versenypozíciójuk megőrzése. Ennek érdekében központi szereplőként létrehozta és koordinálja a takarékszövetkezetek minden eddiginél szorosabb együttműködési formáját, a TakarékPontot. A 14 takarékszövetkezet 143 fiókjában induló TakarékPont már a kezdeti időszakban is országos lefedettséget biztosít (a Dunántúlon a legnagyobb, Észak-Magyarországon a legkisebb jelenléttel), ráadásul a részvevők száma várhatóan már a következő hónapokban jelentősen bővül.
Csicsáky Péter, a TakarékBank vezérigazgatója elmondta: „Az év végére a TakarékPont jelenlegi fiókszáma akár a duplájára is nőhet, két-három éven belül pedig szeretnénk elérni, hogy - a mintegy 1600 takarékszövetkezeti fiók felének csatlakozásával - ez legyen a legnagyobb hazai bankhálózat. A TakarékPont ugyanakkor egyfajta minőségi védjegy is: a csatlakozás feltétele, hogy az adott takarékszövetkezet a TakarékPont valamennyi termékét, megfelelő színvonalon legyen képes kínálni ügyfeleinek.”
A TakarékPont hatékonysága a résztvevő felek közötti feladatmegosztásban rejlik: miközben a helyi, a közvetlen értékesítéshez kapcsolódó tevékenységeket továbbra is az önálló takarékszövetkezetek végzik, a közös termékek fejlesztése és oktatása, a központi IT rendszer kialakítása, illetve az országos szintű marketingfeladatok ellátása a TakarékBank feladatává válik. Ily módon az egyes szereplők képesek a piac változásaira gyorsan, rugalmasan, egységes és versenyképes termékek kínálatával reagálni, miközben nem vész el a helyi viszonyok kiváló ismeretéből fakadó piaci előny sem.
A TakarékPont számos lakossági szolgáltatástípust kínál. TakarékClassic név alatt többféle számlacsomag, valamint – forint és devizaalapú - hiteltermék található. TakarékPlus név alatt különböző külső szolgáltatóknak a TakarékPont hálózatán keresztül kínált speciális termékeit – lakás-előtakarékosság, biztosítási- a közeli jövőben lízingkonstrukciók, stb. – találjuk, míg a különféle számla- és befektetési termékek a már tavaly bevezetett TakarékInvest szolgáltatáskörben érhetőek el. Középtávon várhatóan vállalati termékek is felkerülnek majd a közös termékek palettájára.
Megújuló TakarékBank
A TakarékBank – a TakarékPont együttműködés kezdetét jelképes mérföldkőnek tekintve - közel húszéves működés után megújult arculattal jelenik meg. Az új arculat egyszerre jelképezi a bank modern, innovatív jellegét, ugyanakkor a takarékszövetkezeti együttműködés folyamatos elmélyítésére vonatkozó elkötelezettségét is.
A bank új logója jól kifejezi küldetését, a közös célok felé történ? elmozdulást, amelynek hatása a sikeres együttműködésből származó szinergiában, a nagyobb eredményességben is megmutatkozik.
Az arculati váltás azt a nagy ívű megújulást kívánja a TakarékBank külső megjelenésében is érzékeltetni, amelynek keretében a bank az elmúlt években a pénzügyi és befektetési szolgáltatások teljes spektrumában versenyképes megoldásokat alakított ki. E megújulás jegyében került sor például az elmúlt évben a TakarékInvest bevezetésére. Eközben a bank két leányvállalattal is bővítette érdekeltségi körét: a 100 százalékos tulajdonban lévő Takarék Alapkezeló Zrt. befektetési alapok széles palettája mellett a banki portfoliót kezeli, miközben a 24 százalékban tulajdonolt Next-Faktor Zrt. a kis- és középvállalkozói ügyfélkör számára kíván likviditásmenedzsment megoldásokat biztosítani. Ennek az intenzív fejlődési folyamatnak újabb, meghatározó állomása a TakarékPont bevezetése.
A TakarékBank és a TakarékPont által alkalmazott közös arculat a közös célokat és közös értékeket, az egységes minőségi szolgáltatások iránti kölcsönös elkötelezettséget kívánja kifejezni.
A lenti dokumentumban találja az aktuális reggeli deviza és állampapírpiaci riportunkat.